Több tízezer autós kötelező biztosítás nélkül közlekedik

Bejegyzések /

Több tízezer autós kötelező biztosítás nélkül közlekedik

A 24.hu cikke alapján

"A mabisz.hu oldalon már olvasható a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, amely tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. Még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően e hét első feléig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifákat. (A mostani kampány a mintegy 5,3 millió kgfb-szerződésből még mindig több mint 1,1 milliót érint, közülük 636 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsiét.) A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk a társaságuknál, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

Beszámolók szerint átlagosan néhány százalékos díjemelés van, de vannak kirívó esetek, van, ahol 30 százalékos vagy még nagyobb díjemeléssel szembesül az autótulajdonos.

A 12 piaci szereplő közül 11 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől, miközben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok, közel százféle kedvezményt lehet igénybe venni. Ezek mindegyike már kalkulálható a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátoron.

Azokat, akik nem rendelkeznek a kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, a pénteken közzétett, 2021-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázat jobb belátásra késztetheti.

E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel."

Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – 840-5210 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a  4260 forintot is elérheti naponta.

A teljes eredeti cikket itt olvashatja:
https://24.hu/belfold/2020/11/14/kgfb-tobb-tizezer-autos-kotelezo-biztositas-nelkul-kozlekedik/

További Bejegyzések