Hogyan rendezze a vihar utáni károkat?

Bejegyzések /

Hogyan rendezze a vihar utáni károkat?

A penzcentrum.hu cikke

Rég nem látott, durva vihar csapott le az országra, főleg Budapestre és környékére június 14-én, szombaton. A károk várhatóan jelentősek lesznek, hiszen már korábbi, június eleji viharok esetében is több tízmilliós káresetekről számoltak be a biztosítók. De mit fizet egyáltalán viharkárnál a biztosító? Milyen szabályok vonatkoznak például a személygépkocsink megrongálódására, és egyáltalán milyen egy jó lakásbiztosítás, mire figyeljünk annak megkötésekor? Többek között ezekre a kérdésekre adjuk most meg a választ, valamint arra is, hogyan lehet megelőzni a bajt, illetve miként viselkedjünk biztonságosan egy gigavihar kellős közepén. [...]

Hogyan védekezzünk?

Heves viharokkor a káresemények nagy része villámcsapáshoz, beázáshoz és jégveréshez köthető. Tudni kell, hogy a lakásbiztosítások többsége fedezetet nyújt az ilyen helyzetekre.

Fontos azonban tisztában lenni pár dologgal.

Az első és legfontosabb, hogy a biztosító megállapíthatja, hogy a kár nem kizárólag a vihar miatt keletkezett. Ha például 200 éve fel nem újított tetőnket fújja el a szél, akkor a biztosító mindne bizonnyal nem téríti meg a teljes összeget. Az sem mindegy persze, mekkora a szél: a biztosítási szabályzatok jellemzően az 54 km/h feletti szelet definiálják viharnak, az építésügyi szabályok viszont 120 km/h-től minősítik viharosnak a szelet. A két érték között bizony lehet, hogy a biztosító a kármegosztás lehetőségével él.

A biztosító megtéríti a beázást is, gond lehet azonban, ha a padlózat talajszint alatti - ekkor beinthet nekünk a biztosító. A víz kiszivattyúzásának költségének megtérítését azonban ekkor is kérhetjük. A biztosítók egyébként az ilyen esetek nagy részét szemle nélkül, telefonos bejelentés alapján intézik - a viharok meglétét elég könnyű ugyanis ellenőrizni.

Minél hamarabb, 48 órán belül jelentsük be a kárt, ha később tesszük, az egy kizáró ok lehet.

Ha helyszíni szemlére kerül sor, akkor addig ne próbáljuk meg rendbe hozni az épületet, hagyjuk meg olyan állapotában, ahogy a vihar után láttuk - ezzel megkönnyítjük a biztosító dolgát is.

Nem kérdés, fényképet mindenképpen készítsünk az eseményről.

Fontos a megelőzés!

Bár, mint látjuk, a lakásbiztosítások komoly anyagi védelmet jelenthetnek egy-egy vihar esetén, jobb ha megelőzzük a bajt, és már házépítésnél, felújításnál gondolunk arra is, mennyire fogja otthonunk állni a sarat, ha arra kerül a sor. 

Nem mindegy, hogy mivel és hogyan fedjük le a házat. A tető tartósságát három tényező határozza meg: a kiválasztott tetőfedő termékek minősége, a megfelelő műszaki tervezés, valamint a beépítés színvonala. Ahhoz, hogy a tető tartósan a helyén maradjon még szélsőséges időjárási körülmények között is, nagyon lényeges a felhasznált kötőelem minősége. [...]

És mi lesz az ég alatt maradt kocsival?

Ha van az autónkon casco, akkor általában a biztosító megtéríti a viharkárokat (a helyzet az, hogy eléggé hozzá vannak szokva a jégveréshez és a kidőlt fák okozta károkhoz). Ilyenkor sem mindegy persze, hogy milyen értékű casconk van, általában az az eljárás, ami balesetkor. A káreseményről készítsünk fotót, és jelentsük be azt minél előbb a biztosítónál. Természetesen saját magunk is enyhíthetjük a kárt vagy csökkenthetjük a kockázatot, ha:

  • nem parkolunk fa alá
  • nem parkolunk olyan helyre, ahol könnyen beázik az autó
  • van nálunk egy erre a célra készült takaró, amellyel kétes időjárás esetén lefedhetjük az autót

Érdekes eset az is, amikor nincs cascónk. Kevesen tudják, de ilyenkor is megpróbálhatjuk mással megfizettetni a kárunkat. Például egy vihar folytán lehulló cserép esetén hibáztathatjuk a lakástulajdonost, így megkísérelve áthárítani a felelősséget és az anyagi terheket. Ez azonban macerás eljárással, sok papírmunkával és sok nekünk címzett "kedves" szóval jár együtt.

Mit tegyek, ha beütött a vihar?

Szakértők véleménye és a biztosítótársaságok tapasztalatai szerint a heves szélviharok következtében vagyontárgyainkban is komoly anyagi károk keletkezhetnek, ezért is érdemes megfelelő védelmet biztosító lakásbiztosítással rendelkeznünk, amik jellemzően fedezetet nyújthatnak az alábbiakra: 

  • viharkár (ezzel összefüggésben lévő beázás, megrongált tetőszerkezet, megbontott nyílászárók) 
  • idegen tárgy rádőlése (például utcai villanypózna dől rá a házunkra, kerítésünkre)
  • üvegtörés (szerkezetileg beépített ajtókon, ablakokon, erkélyen, loggián keletkezett törés vagy repedés)
  • szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása (például kerti bútor, grillsütő, klímaberendezés, csatornarendszer, játszótéri kisjátékok, biztonsági kamera)
  • kerti veszélytelenítés (vihar után megrongálódott növényi részek eltávolítása, elszállítása)

Hogyan jelentsük be a kárt?

Vihar után minél előbb ellenőrizze, hogy keletkezett-e valamilyen kár, ha igen, azt haladéktalanul, de legkésőbb az észleléstől számított két munkanapon belül jelentsük be a biztosítótársaságnak az alábbi lehetőségek közül választva:

  • személyesen, az adott biztosítótársaságnál
  • telefonos ügyfélszolgálaton keresztül 
  • interneten, az online kárbejelentő rendszer segítségével
  • levélben, a biztosító postacímén

A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:

  • a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását,
  • a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését,
  • a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét)

[...]

A teljes eredeti cikket itt olvashatja: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/iszonyat-mit-hagyott-maga-utan-a-halalvihar-sok-csalad-felejtheti-el-a-karteritest.1097628.html

További Bejegyzések