Tőkepiaci aktualitások – mi a helyzet a devizákkal?

Bejegyzések /

Tőkepiaci aktualitások – mi a helyzet a devizákkal?

A Generali alapkezelő híre

Az első negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon eddigi jelentései alapján a gazdaság ciklikus szektorai különösen megsínylik a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket, míg az alapvető élelmiszereket gyártó vállalatok, valamint az IT szektor nyertesei lehetnek a járványnak.

A világ meghatározó részvényindexében, az amerikai S&P indexben a 2800-2850 közötti zónában elakadt a március utolsó harmadában indult emelkedés. A világ többi részvénypiaca, köztük a hazai BUX Index is, követte az amerikai piacot, és egy szűk sávban oldalazva mozgott az elmúlt két hétben. A reálgazdasági folyamatok továbbra is komoly gazdasági visszaesésről árulkodnak, a globális gazdasági adatokat összegző Citi Global Economic Surprise Index legutóbbi a 2008-as pénzügyi válság idején állt olyan alacsony értéken, mint most.

EUR-HUF

A legtöbb feltörekvő piaci deviza rosszul teljesített az elmúlt hetekben a dollárral és az euróval szemben, a forint azonban régiós társaihoz képest is alulteljesítő volt. A hazai fizetőeszköz március 10-e és április 3-a között több mint 9%-ot esett, ez pedig arra kényszerítette a Magyar Nemzeti Bankot, hogy monetáris politikai eszköztárának teljes átalakításával stabilizálja az árfolyamot.

A forint relatív alulteljesítésében ugyanis jelentős szerepe volt annak, hogy Magyarországon voltak a legalacsonyabb rövidtávú kamatok, ami felerősítette a forint elleni (forint gyengülésére fogadó) piaci spekulációt. Az MNB ennek kiküszöbölésére április elején gyakorlatilag kamatot emelt, megdrágítva ezzel a forint elleni spekulációt. Emellett azonban több olyan monetáris lazító intézkedést is bejelentett (pl: hosszú távú fedezett hitelügyletek, állampapír-vásárlási program), amelyek önmagukban a bankközi likviditás növekedése, ezáltal pedig a forint leértékelődése irányába mutatnak.

A jegybank gyakorlatilag egyszerre hajtott végre monetáris politikai szigorítást és lazítást, és úgy döntött, hogy a bankközi likviditás aktív menedzselésével igyekszik majd biztosítani az árfolyam viszonylagos stabilitását is.

Az MNB lépéssorozatából az látszik, hogy a jegybank nem kívánatosnak tekinti a túl gyors forintgyengülést, arról azonban nincs szó, hogy most a forint erősítése vált a monetáris politika elsődleges céljává. A jegybank a következő hónapokban nagyon nehéz helyzetben lesz, hiszen a gazdaság támogatása, vagyis a bankközi likviditás növelése mellett kordában kell tartania a forint leértékelődését.

Ezek alapján mi vár a forintra?

Egyrészt sok múlik a globális tőzsdei hangulaton, egy esetleges újabb eladási hullám ugyanis könnyen magával ránthatja a feltörekvő piaci devizákat, ebben az esetben pedig valószínűleg a forintot sem kímélnék a befektetők. Ennek persze az ellenkezője is igaz: a piaci hangulat hirtelen javulása az árfolyam erősödését hozhatná magával, ehhez azonban nagyon jó híreknek kéne érkezniük (pl: készen van és azonnal bevethető a koronavírus vakcina).

Másrészt az MNB igyekszik megakadályozni a túlzott forint elleni spekulációt, a gazdaság támogatása érdekében ugyanakkor lazítania is kell a monetáris kondíciókon, így hosszabb távon folytatódhat a hazai fizetőeszköz elmúlt években látott trendszerű leértékelődése. Különösen igaz ez a jelenlegi gazdasági helyzetben, ahol az árfolyam leértékelődése segítheti a hazai exportot, legfőképp a nehéz helyzetbe került turizmust.

USD-HUF

A koronavírus következtében kialakult piaci pánikban az amerikai dollár vált az egyik fő menekülődevizává, ezért a forint (több másik feltörekvő devizával együtt) idén új történelmi mélypontra került a zöldhasúval szemben.

Az amerikai jegybank válságkezelési intézkedésként nullára vágta az alapkamatot, korlátlan eszközvásárlási programot jelentett be, illetve a dollárlikviditás biztosítása érdekében azonnali megállapodásokat kötött a többi nagy jegybankkal (megoldva ezzel a pánik közepette kialakult dollárhiányt a világpiacokon).

Emiatt arra számítunk, hogy a dollár közel állhat ciklikus csúcsához, így hamarosan (a vírushelyzet javulásával párhuzamosan) gyengülni kezdhet az euróval, illetve a feltörekvő devizák többségével szemben.

További Bejegyzések